Kezd zárulni az orosz harapófogó: két területen is sikeresen előretörtek

Közben Ukrajnában drónösszeszerelő és -tároló létesítményt, lőszer- és anyagi-műszaki raktárt, valamint 19 páncélozott harcjárművet semmisítettek meg.

Herszon megye kormányzója szerint már megcsappant az ukránok harci kedve.
Elfoglalta az orosz hadsereg az ukrajnai Dnyipropetrovszk megye határán lévő Novomikolajivka települést a donyecki régióban – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudott törni,
a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1365 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca az Ukrajnában eltalált, illetve megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egy hadiüzemet, több drónösszeszerelő és -tároló létesítményt, valamint lőszer- és üzemanyaraktárt, 11 páncélozott harcjárművet, egy 155 milliméteres önjáró és egy vontatott 155 milliméteres tarackot, hét amerikai JDAM irányított légibombát, továbbá 234 drónt.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az isztambuli megállapodások keretében a felek között újabb hadifogolycsere történt csütörtökön. A tárca számadatokat nem közölt.
Maria Lvova-Belova orosz gyermekombudsman kijelentette, hogy Ukrajnába való visszatérésre készül az az öt gyermek, akinek a neve szerepel a Kijev által Isztambulban június 2-án átadott 339 fős listán. Bejelentette, hogy Oroszország is összeállít egy névsort azokról a gyermekekről, akik Ukrajna területén tartózkodnak, és szeretnének a családjukhoz visszatérni.
Vlagyimir Szaldo, az Oroszországhoz csatolt Herszon megye kormányzója a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy
az ukrán hadsereg „propagandaokokból” nem hagy fel a Dnyeperen való átkelési kíséretekről, de ezeket az orosz fél rendre visszaveri.
Szaldo szerint az ukrán hadseregben egyre nő a külföldi „zsoldosok” aránya, mert megcsappant az ukránok harci kedve. Az ukrán ellenőrzés alatt álló székvárost, Herszont „kísértetvárosnak” nevezte, amelynek hajdan félmilliós agglomerációjában jelenleg alig 40 ezren laknak.
Ezt is ajánljuk a témában
Közben Ukrajnában drónösszeszerelő és -tároló létesítményt, lőszer- és anyagi-műszaki raktárt, valamint 19 páncélozott harcjárművet semmisítettek meg.
(MTI)
A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/ EPA / Andrew Marienko
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Teljesen elgurult az ukrán elemző gyógyszere.
Meg kell találni a megállapodás lehetőségét a Közel-Keleten, és biztosítani mind Irán, mind Izrael érdekeit – jelentette ki Putyin. Azt is mondta, kész találkozni Zelenszkijjel, de szerinte kérdéses, hogy legitim-e a hatalma.
Közben Ukrajnában drónösszeszerelő és -tároló létesítményt, lőszer- és anyagi-műszaki raktárt, valamint 19 páncélozott harcjárművet semmisítettek meg.